Archives for verseny

BalatonMAN 2012

Ha már úgy hozta, hogy az idén számos kolléga vette fejébe hogy ájromment kell csinálni, nem aprózták a dolgot és majd’ mindannyian beneveztek a másfél hónappal korábbi BALATONMAN valamelyik távjára is, mintegy bemelegítésként. Hát, meleg, az volt. Meg szintkülönbség is, dögivel, a kettő együtt meg eléggé elbágyasztotta a harci szellemet – persze mindenki magának kereste a bajt, mondhatjuk, és szerencsére egyik spuris induló sem tántorodott el a teljesítéstől a körülmények (vagy bármi más) miatt. tovább olvasom

•••••

Ezüstlányok és Bronzfiúk a Maratonváltón

Nemhiába mentek ki a mieink (no meg szurkolóik, barátaik és üzletfeleik) június 10-én a Kossuth térre, mivel a jó hangulat, a relatíve jóidő és a jó társaság mellett szép sikereknek örvendhettek a spuri-érzelműek :).

Az elmúlt évekhez képest kissé „felforgatott” pályán három spuri team harcolt, a nemekre jellemző módon a lányok a tavalyinál fiatalabb korosztályban, míg a fiúknál az „ifi” csapat is belecsúszott a hármas (kor)kategóriába… tovább olvasom

•••••

Sikerek a triatlon CSAPAT OB-n

Immár hagyománynak tekinthető, hogy részt veszünk a hagyományos tiszaújvárosi versenyen, sőt, ahogy a mieink közül egyre többen lépnek be a korba, második éve már hogy két csapatunk is képviseli a spuris színeket. Idén is ott volt férficsapatunk mellett a seniorok csapata is, a magát frissen reaktivált Kindl Gábor valamint a hosszútáv specialista Blasi Gyuri mellett Veres Gáborral kiegészítve. A fiatalok egy kényszerű cserét hajtottak végre a tavalyi sapaton, a külföldi munkája miatt „igazoltan távol” levő Ellákot próbálta (sikerrel) pótolni Séra Tamás. A régi motorosok Balázs Béla és Balogh Csaba voltak.

Először seniorjaink rajtoltak, akik a tavalyi balsors sújtotta hetedik helyet szerették volna túlszárnyalni – sikerrel. Megfontolt úszás után a bringapályán már komoly tempóban haladtak az öregek, hogy a futásban még följebb kapcsoljanak – hála Kindl Gábor hibátlan kondijának J. A nagy futás eredménye nem is maradt el, az eddigi legjobb spuris idővel szakították át a célvonalat, ami után némi tanakodás és izgalom következett (mivel több csapat még a pályán volt). A várakozás örömteli véget ért: hivatalosan is megerősítést nyert a csapat harmadik helye, ami a klub történetének első érmes helyezése ezen a versenyen.

Közben persze a fiatalok is csipkedték magukat, kifejezetten jó úszás után némi depóban totyorgás következett, de csak hogy a bringapályán ismét csak elmosódott csíknak látszódjanak. Újabb óvatos depózás után aztán a futásban is odacsaptak, és végül ők is kiváló eredménnyel és jelentős oxigén adóssággal csaptak célba.

Eredmények:

Felnőtt férfi csapatok

  • 9. Spuri SC (Balázs, Balogh, Séra) 1:13:31

Senior férfi csapat

  • 3. Spuri SC (Blaskovics, Kindl, Veres) 1:12:45

A képek:

•••••

Spuris tömegek Triesztben

Trieszt a spurisok új találkahelye – gondolhatja a felületes szemlélő a maraton honlapját böngészve, annyian voltak ott a mieink, rokonaik, barátaik és üzletfeleik. És nem is hiába, mert igazán imponáló eredmények születtek… (amint azt Fruzsi beszámolója után láthatjátok)

De előbb néhány szó a versenyről:

A gondolat már három évvel ezelőtt megfogalmazódott bennünk, mely szerint futni kéne Trieste-ben egy maratont. Nos, végül az idei évben ez megvalósult. A téli hosszú futásaink alkalmával ahogy szó-szót követett, egyre többen csatlakoztak hozzánk, már csak azért is, mert a versenyen volt lehetőség félmaratonon is részt venni.

Így végül nagy örömünkre a társaság létszáma időközben 20 főre duzzadt.

Szombaton verőfényes napsutésben indultunk útnak Budapestről, majd az előre megbeszélt időpontban a határon találkoztunk a többiekkel. Innen mindenki önállóan közelítette meg a helyszínt, de pár órával később ismét együtt volt a társaság Trieste városában. A rajtzszám felvétele és a szálláshely elfoglalása után sétáltunk egy kicsit a városban, majd következett e közös vacsora, melyet az eső elől behúzodva egy kicsit morcos néni éttermében fogyasztottunk el.

Másnap reggel nagyon korán talpon voltunk, hűvös-esős időre ébredtünk, mely igazán kellemes futóidőnek ígérkezett, hiszen nem volt túl meleg és reméltük, hogy nem is sülünk szét a napsütésben. Kis csoportunk ketté vált, mert a maratont futók busza 7 órakor indult a pályaudvar elől, míg a félmaratonisták “csak” 8-kor indultak a buszokkal a rajt helyére.
tovább olvasom

•••••

Újabb Vivicitta eredmények

(és ha már: lécci lécci, regisztráljátok be a spuri sc-t a nevezéseknél, hogy könnyebb legyen kigyűjteni az eredményeket. Vagy küldjétek el emailben a verseny után az eredményt. Egyszerűbben össze tudnánk szedni, kimindenki indult az adott versenyen.)

És akkor további két félmaratoni eredmény:

  • Csákvári Róbert 1:36:51
  • Dékány Péter 1:47:53

Gratulálunk

 

•••••