
avagy: Egy nap, amikor minden összejött
Helyszín: Budapest, Kopaszi gát
Időpont: 2014. augusztus 23.
Rögtön egy anyák napi vers jut eszembe, ami emlékeim szerint valahogy úgy kezdődik, hogy „réges régen készülődtünk erre a nagy napra, hiszen ma van a világ legis legszebb napja”, de a befejézése már eltér a megszokottól, „hiszen ma van az ország első Ironman 70.3 verseny napja”. Szerintem egyetlen, a triatlonnal valaha is találkozó embernek (legyen az profi, kezdő, újrakezdő, lelkes szurkoló, érdeklődő, haladó, középhaladó) sem kell különösképpen elmagyarázni, hogy mit jelent egy Ironman égisze alatt rendezett triatlon verseny. Nem is ragozom tovább, a lényeg, hogy versenyzőként nem tapasztaltam még ilyen mértékben, pontosan megrendezett triatlonversenyt, valóban a profizmus költözött arra a napra Budapestre.
Útban a szeptemberi teljes távú triatlon versenyem felé, 1.453,031 km futás, 221,471 km úszás, 2.852,050 km bicajozás, valamint rengeteg erősítő gyakorlat után ébredtem a borús augusztus 23 –i reggelre. Jobb lábbal keltem, és már a reggeli közben éreztem, hogy valami nagyon klappol, óra nélkül, magamtól pattant ki a szemem, kipihentnek, nyugodtnak éreztem magam. Eszembe jutott, hogy ebből még bármi lehet, egy a cél, ezt a nyugodtságot őrizzem meg egész napra. Arra gondoltam, hogy a 666 –os rajtszámú versenyzővel ki az Ördög merne szórakozni?J
A rajt előtt egy gyors ellenőrzés a már pénteken bedepózott bicajon (keréknyomás, kulacsok megtöltése, felhelyezése) a „BIKE” és a „RUN” zsákokon, valamint a kellő mennyiségű vazelin megfelelő helyre történő felkenése után már ott is találtam magam a rajtvonalon, a fekete úszósapkás versenyző társaim között. A vízhőmérséklet igazodott az ide felejthetetlen nyári hőmérséklethez, alulról nyaldosta a 19 Celsius fokot, ezért nem volt kérdés, hogy ez egy neoprenes úszás lesz.
Pontban 9 óra 35 perc 2 másodperckor elrajtolt a 30-34 évesek mezőnye, köztük velem. Az öbölre sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy széles, több száz ember úszására kényelmes helyet biztosító vízfelület. Ennek megfelelően igazi daráló volt, próbáltam a szélén pozíciót fogni, gondolván, hogy ott nyugodtabb lesz a légkör, tévedtem. Nem volt az. Igazi küzdelmes, verekedős úszás volt a táv első harmada mindenképpen, de a későbbiekben sem érzetem a magányt, sikerült olyan helyre verekednem magamat, ahol egy tempóban úsztunk, legalább előznöm nem kellet, csak oldalra figyelnem. A 1900 méter vége felé haladva utolértük az 15 perccel korábban rajtolókat akiken, szegényeken mint egy gyorsvonat szószerint átrobogtunk, nem lettem volna a helyükben.
tovább olvasom
•••••