A napokban elhatároztuk, hogy készítünk egy mini bemutatkozó sorozatot magunkról a tagokról, amellyel célunk, hogy négy kérdésben bemutassuk tagjaink sporthoz fűződő viszonyát és ezáltal jobban megismerjük egymást és motivációt nyújtsunk azoknak akik most készülnek arra, hogy felálljanak a fotelből és tegyenek saját magukért az egészségükért. Íme néhány példa, hogy hová lehet eljutni! Reflektorfényben elsőként Kollin Gergely, három gyermekes multikatona.
•••••
No, akkor én is megírom:
Nekem a verseny 20-án kezdődött. Ilyet még korábban nem éltem meg, én szoktam az a versenyző lenni aki még a verseny rajtja előtt egy órával is a “majd lesz valahogy” elvből kiindulva nem igazán izgulja túl a dolgokat. Na most ez egészen máshogy volt.
Én normál esetben átlagosan kb. 6 órás alvásokkal elvagyok viszonylag jól. Ha ez véletlenül lecsökken 5 órákra akkor egy idő után elég fásult tudok lenni, és a teljesítményem is . Épp ezért a versenyt megelőzően tudatosan figyeltem rá, hogy legalább 7 órákat aludjak éjszakánként. A mennyiséggel nem is volt probléma csak a minőséggel. Én ugyanis az utolsó 3 éjszakán át folyamatosan regisztráltam, úsztam, bringáztam, futottam, depóztam, frissítettem, etc. Pénteken Judy néhány nyugtató szava nagyon jól hatott.
És akkor elérkezett a szombat reggel, továbbra is izgulós formában, úgyhogy már a depó nyitás előtt kinn voltam a Kopaszin. Reggeli depózás, gélek a zsákokba, iso a bringára, bringás cipő cseréje vissza a régire, nehogy az új mégis feltörje a lábam, ugyan a régi szorít de legalább ismert módon. 7:45 és én már csak bambán bámulom a tömeget. A rajtom 10:05 az izguláson kívül semmi dolgom kb. két óráig. Megnézem a Por rajtot, majd a lányokét meg a +50-eseket. Lassan lemegyek bemelegíteni. A víz q*va hideg, tegnap melegebb volt. No neopren, ez egy kicsit így sarkos lesz. Egyre kevésbé van kedvem a rajthoz de azt veszem észre, hogy már mindenki a startnál áll. Beállok a végére és már szól is a duda. Rossz oldalon úszok, az első kanyar kritikán aluli, iszonyatos bunyó, a szemüvegem egy könyökös következében az agyamba préselődik. Kb. 500 m után találom meg a helyem, a végéig most már rendben vagyok, habár a tempó érzésre nem elegendő. Az utolsó 200 m már kínszenvedés. Az órámban az elem lemerülőben, fogalmam sincs az időről. de nem is érdekel, menjünk bringázni.
•••••
Először is, nagyon jó volt olvasni az emailes spuris beszámolókat, a pozitív élményeket – tényleg hatalmas gratula minden célbaérkezőnek, mint a 70.3-on mind az IronGirl-ön!! Nagy gratula az egyéni csúcsokhoz is!
Részemről:
Köszönet a helyszíni szurkolásokért – tényleg nagyon sokat jelent, pláne jelentett most, hogy nem voltam extra motivált/harapós kedvemben.. Tovább lökött, sokat segített minden körben, köszönöm!
Köszönet az edzőknek, edzőtársaknak – Nektek – a közös edzésekért – megénekeltem már én is, mások is, h milyen stabil futást tudok/tudunk produkálni (most az utsó három köröm rendre 23:20, 23:25, 23:30 lett, (az első szerintem rövidebb volt…) asszem ez önmagáért beszél). Köszönöm!!
És akkor pár szóban az én versenyemről:
Amilyen betyár jól sikerült a Balatonmanre a formába hozás (teljesen feltöltődve az utsó napokra, előző napi átmozgatásnál szaggattam az istrángot, alig vártam a rajtot…), most olyan trén alakult minden: szerdán begyulladt a fogam, egy éjszaka alig alvás, fogorvoshoz rohangálás, alig evés, para/stressz, h indulhatok-e – őszintén szólva egy porcikám sem kívánta az egészet, de ugye benne egy rakat pénz és idő, uh mégsem kéne kihagyni… Aztán a verseny reggelére egész tűrhetően lettem, már-már némi motivációt is felfedeztem magamban… Az úszásnál már éreztem, hogy a fogammal nem lesz gond (basszus, erre nem foghatom, nyomom kell… ), úgyhogy itt még akármi is lehet, pozitív értelemben. Gyors depó, a bringa elején is a szokásos helyemen voltam. A szembeszél ellenére egész jó tempóban mentem kifelé – na végre, síkon fogok tudni egy jót bringázni talán. Mondjuk a szokásos arcok elmentek megint, na, megint futhatok… És akkor az első körben a Clark Ádám téren érzem hogy furán megy az első kerekem… Defekt. Versenyen 25 év alatt soha nem volt ilyen… Na itt kiderült, hogy a motivációm mégsem acélos, mert az első gondolatom az volt, hogy ez már égi jel, h ezt nem kéne erőltetni, hagyjuk az egészet… Bár a Finisher pólóért lehet be kéne gurulni, de izmozni én már nem fogok… Úh mégis meg kellene javítani. Tufo sealant elő, beletölt, felfúj, közben húznak el a bolyok mellettem… Na viszlát… Órámra pillantva bő 5 perc elment (később a GPS adatokkal látszik, h több mint 7 perc plusz volt…)
•••••
avagy: Egy nap, amikor minden összejött
Helyszín: Budapest, Kopaszi gát
Időpont: 2014. augusztus 23.
Rögtön egy anyák napi vers jut eszembe, ami emlékeim szerint valahogy úgy kezdődik, hogy „réges régen készülődtünk erre a nagy napra, hiszen ma van a világ legis legszebb napja”, de a befejézése már eltér a megszokottól, „hiszen ma van az ország első Ironman 70.3 verseny napja”. Szerintem egyetlen, a triatlonnal valaha is találkozó embernek (legyen az profi, kezdő, újrakezdő, lelkes szurkoló, érdeklődő, haladó, középhaladó) sem kell különösképpen elmagyarázni, hogy mit jelent egy Ironman égisze alatt rendezett triatlon verseny. Nem is ragozom tovább, a lényeg, hogy versenyzőként nem tapasztaltam még ilyen mértékben, pontosan megrendezett triatlonversenyt, valóban a profizmus költözött arra a napra Budapestre.
Útban a szeptemberi teljes távú triatlon versenyem felé, 1.453,031 km futás, 221,471 km úszás, 2.852,050 km bicajozás, valamint rengeteg erősítő gyakorlat után ébredtem a borús augusztus 23 –i reggelre. Jobb lábbal keltem, és már a reggeli közben éreztem, hogy valami nagyon klappol, óra nélkül, magamtól pattant ki a szemem, kipihentnek, nyugodtnak éreztem magam. Eszembe jutott, hogy ebből még bármi lehet, egy a cél, ezt a nyugodtságot őrizzem meg egész napra. Arra gondoltam, hogy a 666 –os rajtszámú versenyzővel ki az Ördög merne szórakozni?J
A rajt előtt egy gyors ellenőrzés a már pénteken bedepózott bicajon (keréknyomás, kulacsok megtöltése, felhelyezése) a „BIKE” és a „RUN” zsákokon, valamint a kellő mennyiségű vazelin megfelelő helyre történő felkenése után már ott is találtam magam a rajtvonalon, a fekete úszósapkás versenyző társaim között. A vízhőmérséklet igazodott az ide felejthetetlen nyári hőmérséklethez, alulról nyaldosta a 19 Celsius fokot, ezért nem volt kérdés, hogy ez egy neoprenes úszás lesz.
Pontban 9 óra 35 perc 2 másodperckor elrajtolt a 30-34 évesek mezőnye, köztük velem. Az öbölre sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy széles, több száz ember úszására kényelmes helyet biztosító vízfelület. Ennek megfelelően igazi daráló volt, próbáltam a szélén pozíciót fogni, gondolván, hogy ott nyugodtabb lesz a légkör, tévedtem. Nem volt az. Igazi küzdelmes, verekedős úszás volt a táv első harmada mindenképpen, de a későbbiekben sem érzetem a magányt, sikerült olyan helyre verekednem magamat, ahol egy tempóban úsztunk, legalább előznöm nem kellet, csak oldalra figyelnem. A 1900 méter vége felé haladva utolértük az 15 perccel korábban rajtolókat akiken, szegényeken mint egy gyorsvonat szószerint átrobogtunk, nem lettem volna a helyükben.
•••••
Nem is tudom, hol kezdjem. Már rég meg kellett volna írnom az éves beszámolót. Sőt két versenyről nem is írtam semmit. Úgy gondoltam, majd a szokásos 4 hetes pihenőben megírom, de aztán úgy döntöttem abban a kis időszakban nem fogok triatlonnal foglalkozni, csak minimálisan. Aztán közel 5 hete elkezdtem edzeni, de még mindig nem volt ihletem, hogy leüljek írni.
Igazából csak két versenyről nem írtam beszámolót, a többiről írtam korábban, így azokról nem is szeretnék.
Na, akkor nézzük sorjában az eseményeket.
tovább olvasom
•••••
