Nagyatád – még mindig

Újabb beszámoló érkezett Ironmanjainktől, ezúttal Mészáros Zoli osztja meg egy új egyéni csúccsal (és persze egy újabb IM teljesítéssel) kapcsolatos élményeit veletek, íme:

Mint ismerhettek az írás nem az erősségem, de szóban bármikor bárkinek órákig :)

Szóval itt most csak a kivonat.

Már évek óta a kedvenc mondásaim közé tartozik, hogy nem a cél elérése a fontos, hanem hogy a célhoz vezető út minden lépését élvezzük, és aki ismeri a célját, az megtalálja a hozzá vezető utat.

Úgy éreztem, hogy a felkészülési időszakban megfelelő edzésmunkát végeztem – intenzitás, mennyiség, minőség – bár az úszás és a futás hajszállal kevesebb volt mint 2 éve, kerékpáron viszont nagyon sokat javultam – köszi a fiúknak :)

Ennek ellenére a verseny előtti 2 hétben többször eszembe jutott, hogy ez kevés lesz a javításhoz, max. a  hasonló idejű teljesítéshez lesz elég.  Erről sokat beszélgettünk a fiúkkal (és Timivel) edzés alatt – után – helyett :)

Az utolsó pár napos rápihenés nagyon jól sikerült.  Pénteken érkeztünk Nagyatádra, nagyon sokan és sokat voltunk együtt (első bálozók, váltók) és mindenről beszélgettünk –ki hogyan csinálja, ki mit tervez – hogy saját magamról alig volt időm gondolkodni. A kerékpáromat is az utolsó pillanatban hozta rendbe Növényi Norbert, a moszkvai olimpia bajnoka 90 kg-ban, versenymezben :)

A verseny előtti éjszaka meglepően jól aludtam (tőlem szokatlan módon), nem volt emésztési probléma, nem volt gyomorgörcs a rajt előtt, csak egy kis izgatott várakozás.

Lazán kezdtem az úszást, igaz miután a tó minden zegzugát meglátogattam, elillanni látszott a jó idő reménye. A kerékpár eleje hasonló érzések között zajlott – olyan fáradtak voltak a lábaim, hogy azt hittem sosem érek be Nagyatádra , de a 3 kis kör a szél ellenére  már kellemesen, jó tempóban pergett le.

A kerékpáros időmet előzetesen 10-20 perccel jobb idővel számoltam volna az edzéseredmények alapján, futáson szintén 10-20 perccel jobbat gondoltam a 2 évvel ezelőttinél, így terveim szerint fél óra javítással ráközelíthetek a 12 órára.

Az, hogy 11-el kezdődjön, gondolni sem mertem volna.

Ugyan csak 10 perccel indultam hamarabb a futásnak, mint 2 éve, de az első 2 kör után számolgatva elérhetővé vált a 12 órán belüli idő, a 6.-7. kör környékén nehezebben ment érzésre, de a köridők bíztatóak voltak (folyamatos matek). Két frissítésnél tett sétálgatást leszámítva egyenletes tempóban haladtam a célig, végig mosolyogva (eufória és boldogság).

A két évvel ezelőttihez képest 6 perccel rosszabb úszás, 5 perccel jobb kerékpár, 53 perccel jobb futás és jobb depóidők. A végeredmény 59 perc mínusz, de ez csak matematika, a többi már történelem.

Az egész versenyen csak a pulzusomra figyeltem, ez meghozta a gyümölcsét (tökéletes átlagtempó). A frissítést is nagyon jól eltaláltam, Timi pedig hozzátette azt a kis pluszt, amire szükségem volt :)

Jó magasra tettem magamnak a lécet, az elsőnél a teljesítésnek örültem, most a csodálatos időnek, vajon mi lesz a következőnél?

“A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző, ami a szemedbe tűnik, de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól. Ezért hát légy türelmes önmagaddal szemben. Találd meg a neked legmegfelelőbb utat. De légy türelmes másokkal szemben is, akik másik ösvényt választottak. Se a te utad, se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik, sokszor meghorzsolja magát, időnként elesik. Ilyenkor fel kell állni, ne maradj fekve. Amíg úton vagy, nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik, amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon.” Popper Péter

Azt hiszem találtam magamnak egy jó kis ösvényt padok nélkül.

Köszönet mindenkinek – az Oscar díjas szöveget mellőzve – aki segített benne, az már úgyis tudja :)

•••••

Comments are closed.