Versenyek

Dunaújvárosi beszámoló

bela0Javában zajlik a triatlonszezon, a napi (hétvégi) történésekről a facebook oldalunkon számolunk be nektek, míg ide a hosszabb lélegzetű történetek jutnak. Alább Béla beszámolóját olvashatjátok a dunaújvárosi (nagyjából) rövid távú triatlonról. Vigyázat, szókimondó szövegek és a nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek (utóbbiakért köszi Jani).
A verseny: 2018. július 1. Dunaújváros negyed táv: 950/45/10,5
Előző este lementünk a családdal Dunaújvárosba, meglátogattuk anyukámat, dunaújvárosi vagyok, hazai pálya, igaz még soha nem versenyeztem otthon. Rajt reggel 9-kor, a cuccokat összepakolom még előző este, minden a panellakás nagyszobájában, hogy ne zavarjak senkit reggel az indulással. A gyerekek ébresztettek reggel fél 7-kor, legalább nem kell csöndben kávézni és reggelizni. Én lemegyek a versenyközpontba (Dunaújváros egy 50 méter magas löszfal tetejére épült), átveszem a rajtcsomagot és bedepózok. Találkozom Andival és Zsófival (ők egyébként megnyerték a váltót), Kindl Gáborral és néhány régi ismerőssel a városból, akik persze már szintén nem ott laknak, köztük Hóbor Gyulával aki osztálytársam volt és miatta hordok bukót kb. 1993-tól, de ez másik történet. tovább olvasom

•••••

Valencia Maraton Balogh Csabi

Hol is kezdjem? Lehet, hosszú lesz de leírom az egészet az elejétől:

Előzmények:

Valamikor szerintem kb. 2 éve kezdődhetett. Egyszer Ivánnal beszélgettem, és mesélt a Boston maraton kvalifikációs rendszeréről. Ő akkor készült Bécsre, én meg túl voltam életem első maratonján (3:48 egy 1:45-ös félmaratonra egy 2:03-as). Akkor régóta tervezgettem már, hogy egyszer a csajokkal meglátogatjuk Bostonban élő unokatesómat, de valahogy mindig csak tervezgetésig jutottam. Gondoltam itt egy jó kis cél, ha akarom akkor megfutom a szintet, és akkor nincs több kifogás menni kell és kész. A cél tehát megvolt, csak éppen még bő 35 perc hiányzott. Az egyből tiszta volt, hogy a heti 2-3 futásból összerakott 30-40 km édeskevés egy maratonhoz. Beneveztem 2016-ra Zürich-re (ott is él egy barát) és elkezdtem edzeni. Ahogy az lenni szokott úgy menetrendszerűen érkezett is a sérülés a megemelt heti km-számokkal. Az eredmény egy korántsem rossz, de messze nem elegendő 3:26 (1:38 után 1:48) jégverésben, hóesésben. A 2016-os sérülések után közelebbi kapcsolatba kerültem az SMR hengerrel, és elmúltak a térdproblémáim. Ezek után egy gyengébb tavaszi felkészülés után idén áprilisban Bécsben futottam egy tervezett 3:20-at (1:39:30;1:41:15) és már akkor tudtam, hogy Valenciában sikerülnie kell.

21552505_2155993131295708_1270656509_n

(a kép nem a Valencia maratonon készült)

tovább olvasom

•••••

“Flowtriatlon”-Palkó Andris

A váltó nem verseny, ez pedig nem egy beszámoló. Olvasmányos jellegű sportközvetítés, helyenként önéletrajzi elemekkel fűszerezve.

Amikor tavaly szeptemberben 2 hónap kihagyás után elmentem az első úszóedzésre, Judy jó vezetőként felmérte a céljaimat és megkérdezte, mire készülök az éppen induló alapozással. Habozás nélkül válaszoltam: arra, hogy 85 kiló alatt maradjak. Ehhez tartottam is magam szinte végig.

Melinda kérésének eleget téve pár szó a felkészülésemről: a fontossági sorrendben a munka az első, a csajom a második és a sport a harmadik. Vagyis az első kettő bármikor felülírja a harmadikat – így semmilyen épkézláb edzéstervet nem tudok érdemben követni, csak bosszantana, hogy már megint mennyi mindent nem csináltam meg. Edzek, amikor tudok és amit tudok, vagy ami eszembe jut, vagy ami jól esik. Vagy épp semmit. Ez a leggyakoribb.

Ehhez jött még a menetrend szerinti téli térdsérülés, ami csak tavaszra múlt el, csak hogy egyből kimenjen a bokám, így a futásom kábé májusig erősen rapszodikus, heti 0 és 25 km közötti volt. Úszás heti 1. Bringa eleinte heti 2 óra spinning, aztán kint, összesen 2500 km. Erősítés heti 1, jóga heti 1.

20429989_1408338372535381_999410861106357323_n

tovább olvasom

•••••

Az angol, aki dombra ment fel, és dombról is jött le

Helyszín: Callela, Katalónia

Verseny: Ironman

Időpont: 2017. szeptember 30.

Résztvevő: Séra Tamás (371) – Spuri SC

Idén február 6 –án, miután hazaértem, kimostam és elpakoltam a sífelszerelésem előkerestem és felhúztam az árbócra a Barcelona Ironman zászlót, amin 9 óra 59 perc 59 másodperc szerepelt. Onnantól már nem volt olyan, hogy nincsen kedvem, vagy lelkiismeret furdalás nélkül kimarad egy eltervezett edzés. Lobogott is a zászló majd 8 hónapon át, és nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna a célra, mialatt úsztam picivel több mint 277 km –ert, bicajoztam 5475 km –ert, futottam 1710 km –ert, valamint megszámlálhatatlanul sokszor hajlítottam a karom a fekvőtámaszhoz, vagy a combom a guggoláshoz.

Egy biztos, és addig vagyunk szerencsések, amíg lehet jobban csinálni, lehet máshogyan csinálni. Ez igaz a felkészülésemre is. Biztos vagyok benne, hogy kellett volna még egy nap, még egy hét, többet kellett volna nyújtani, erősíteni …stb, de bíztam magamban, és eldöntöttem, abból főzök, amim van, csak remélni tudtam, hogy meg lesz mind a három fogás, és a leves és a főétel után még a desszertre is marad erőm, közben pedig nem bíbelődök sokat az evőeszközök kiválasztásával.

Azt találtam ki utolsó délutánra programnak magamnak, hogy miután megtanulom fejből a pályát, valamint a depóban már csukott szemmel is gond nélkül közlekedem, illetve legalább ötször ironman leszek fejben, sorba veszem mindazt, hogy mit tettem és mi minden miatt kell sikerülnie a 10 órás határnak. Nem lövöm le a poént, a 10 óra egy vastag hajszálon múlott, de ez a listám hosszú lett, és egy jó játék volt, el voltam vele egész este. J Már csak egyet kellett aludni, és azt csinálhatom egész nap, amit szeretek. Izgultam de ugyanakkor vártam is már a másnapot.

2017 szeptember 30 –án 5 óra 15 perckor megcsörrent az óra, és kisebb csodának éltem meg, hogy arra ébredtem, magyarul tudtam aludni. Azt most ne firtassuk, hogy mikor tudtam elaludni péntek este, vagy inkább éjszaka. Szóval felkeltem, leeresztettem a zászlót, és elindultam, hogy ússzak 60 percet, kerékpározzak 5 és fél órat, majd fussak 3 óra 30 percet. Azt még nem tudtam, hogy a depó időt hova dugom el, hogy a 10 óra meglegyen. (Eldugtam, de vicces, hogy most szerintem nem ezen múlott.)

Nem egyedül indultam a csatába, Norbival ástuk ki a csatabárdot, bő egy éve, és ezen a szombati napon is együtt indultunk a depó és a rajt/cél felé, hogy közösen is ássuk el. Nem tudok kiemelni semmi különlegeset a reggeli depóból, vagy a készülődésből. Nekem emlékezetes marad minden ilyen reggel, mert imádom a hangulatát, azt a koncentrációt, azt a tervezést, az utolsó szóváltásokat a versenytársakkal, egyszóval ezt az egészet. De legfőképpen azt, hogy értelmet találni abban, hogy hajnalban kelek, úszok 3800 métert, kerékpározok 180 km –ert, majd futok egy maratont nem lehet. Nem is kell szerintem, egyszerűen élvezni kell.

Negyedik teljes távú triatlon versenyem volt, sok minden közös van bennük, de egy kiemelkedik. Vagyok olyan szerencsés, hogy az összesre elkísért és jelen volt egy igazi ironman bajnok. Nem volt ez máshogyan most sem, és amíg egy Kindl Gábor, vagy egy Flander Márton küld útnak egy ilyen versenyre, megigazítva a neoprenedet, addig nagy gond nincsen. Legalábbis az indulással :) .

6174593136_IMG_5658 tovább olvasom

•••••

Első MARATONOM- Kiss Melinda

Helyszín: München

Dátum: 2017. október 08.

Gyorsan leírom a gondolataimat elsősorban magamnak még addig, amíg szinte megragadható az élmény, mert mint ahogy minden csoda három napig tart, érzem, hogy bár sokáig el fog kísérni, már most kezdenek az apró részletek, érzések, hangulatok kisiklani a kezeim közül. Örülök, ha esetleg érdekel benneteket és elolvassátok.

22405401_10106226830947894_5487831857250972569_n

tovább olvasom

•••••