Egyéb

Spurisok a TV-ben

Anno elmaradtunk a Tour de Pelso beszámolóval, most gyorsan egy tv felvétellel pótoljuk. Forintos András és Makk Márton végig az élbolyban tekerve (utóbbi megállás nélkül, 2 kulaccsal 35 fokban, még szökésben is volt!) 6 órán belül teljesítették a 200 km-t. Ugyanitt Földes Antal másfél(!) órát javított előző évi időeredményén (6:25), míg Kővári Luca abszolút 2. helyen (6:35) ért be a nők között! Hallgassuk a beszámolókat előbb Marcitól, majd Tónitól ??

•••••

Fadd-Dombori Sprint verseny

Manapság, ha valaki meghallja a triatlon szót, rögtön az ironmanre asszociál. De ez nem volt mindig így, itthon az egyik legkedveltebb sprint távú versenyt Fadd-Domboriban rendezik, immár harminchatodik alkalommal!
A pálya idális kezdőknek és haladóknak egyaránt. Bár nincs benne eszeveszett emelkedő, a tűző nap miatt azért komoly kihívások elé állította az indulókat! Számos spuris méretette meg magát e jeles napon, minden indulónk sikeresen célba ért,
sőt kitűnő eredménnyel zárt! Fogadjátok szeretettel a képeket erről a szuper nyárvégi napról!

Helyezések:
Kővári Luca korosztályos 2. helyezettt
Goricsán Marianna korosztályos 1. helyezett
Én-Te-Ő váltó Goricsán Marianna, Brevák Éva, Kővári Eszter kategória 1. helyezett

Eredmények:
Fadd-Dombori Sprint Triatlon eredmények:
?Balogh Csaba 01:10:12
?Kővári Luca 01:13:59
?Beri Dániel Ferenc 01:17:54
?Brandstätter Gábor 01:21:15
?Dr. Pintér János 01:21:22
?Dékány Péter 01:23:16
?Kocsis József 01:23:57
?Kassai Bettina 01:25:50
?Kozma Zsuzsanna 01:28:38
?Földes Antal Márton 01:30:18
?Tarlós Ágnes 01:30:27
?Goricsán Mariann 01:31:26
?Udvarhelyi Csaba 01:37:01
?Hladinec Péter 01:40:50
?Berács József 01:44:47
Én+Te+Ő váltó (Goricsán Mariann, Brevák Éva, Kővári Eszter) 1:21:34

Galéria a “Tovább” után!
tovább olvasom

•••••

18 éves a spuri!

Ma 18 éves a Spuri, boldog szülinapot! Nagykorúak lettünk, folyjon a sör, a bor, a pálinka! 63-635992_happy-18th-birthday-balloons-balloon-hd-png-download

•••••

1 százalék

Nálunk edzel? A haverod edz nálunk? Vagy egy szimpatikus szervezetet keresel adód 1%-ának felajánlásához?

Ebben a rendkívüli helyzetben külön KÖSZÖNET, ha gondolsz ránk.

Mire költenénk?

Amatőr, jelentősebb támogatói pénzek nélkül működő egyesületként minden kis hozzájárulás sokat jelent számunkra. Az 1%-okból befolyt összeget teljes egészében az egyesület működésére, a tagságra fordítjuk.

Név: Spuri Futó és Triatlon Sportklub, Adószám: 18176386-1-43

Minden segítséget előre is köszönünk.

Sportolj velünk!

heart

•••••

Koronavírus infók

Kedves tagság!

A vírushelyzetre való tekintettel március 15-től az összes spuris edzést felfüggesztjük, az edzésekkel kapcsolatban folyamatosan tájékoztatunk benneteket.

Úgy vélem, hogy a járvány terjedésének csökkentése érdekében meg kellett hoznunk ezt a döntést.

Ugyanakkor a belső levelező listán keresztül a továbbiakban is igyekszem az edzőkkel együtt minden segítséget megadni nektek, hogy egyénileg folytathassátok az edzéseket. A futó, kerékpáros és görgő edzésterveket ahogy eddig, úgy ezután is megkapjátok, az elmaradó úszóedzések kompenzálására pedig otthon elvégezhető erősítő-nyújtó gyakorlatsor összeállításán dolgozunk.

Határozottan javasoljuk, hogy az edzéseket ne hagyjátok abba, hanem a kormányinfóval egyetértve és a szabályokat betartva edzetek továbbra is, hogy fittek és egészségesek maradjatok a kényszerleállás alatt.

Vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre!

Judy

coronavirus-safety-tw

•••••