Párizs Maraton 2019.04.14 – Zsolt beszámolója

zsolt60014 éve Párizsban laktunk, mikoris egy maratoni futásba menekülő exkocsmavezető barátunk meglátogatott minket, lányunk születése alkalmából, hogy lefussa a párizsi maratont. Mi kissé szkeptikusan megnéztük a versenyt, ahol a hangulat olyan volt, mint egy fergeteges nagy fesztivál, több zenekarral és mosolygós futókkal. Rögvest el is határoztam, ha én valaha ezt a dolgot egyszer megcsinálom, az tuti itt, Párizsban lesz. Majd elmentem edzésre, készülvén a francia bajnokságra – kajak párosban…
Hozzátenném, semmilyen hosszútávos tapasztalatom nem volt és semmilyen igényem sem volt ennek megszerzésére meg utána évekig. Serdülőként örvendeztem, hogy a 200 métert nekünk is bevezettek a kajakversenyeken, ám sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez több, mint egy 20 mp-s rajtgyakorlat, amiben igazan ki tudtam teljesedni.
valahogy így kezdtem a triatlont 2013-ban egy félmaratonnal, aztán pár féltávval, gondolni sem mertem egy maratonra.
“Sajnos” azonban egy makacs hátfájás nem javulása arra késztetett, hogy hirtelen felindulásból benevezzek a párizsi maratonra. Jó lesz: idén 42 leszek, a párizsi verseny is 42 éve van, ráadásul közismerten 42 km, ez milyen jópofa!
Gyerekeim örvendeztek, a család összes többi tagja pedig nagyjából totál hülyének kezelt, ahogy ez lenni szokott…
Sajnos a Spuris készülést nem tudtam most vállalni, értelmetlen is lett volna az egykori 1:36-os félmaratoni tempómmal jelenleg örülve a 6km/perces száguldásnak. Ez nehéz volt mert imádtam a Spuris edzéseket, és csapatban sokkal könnyebb… igyhát maradt a többiek követése Garminon es pár Judys konzultáció, ami mint mindig most is sokat lendített rajtam.
zsolt23 futást tudok hetente abszolválni, de sajnos ilyen tervet nemigen találtam, ezért alkottam egy nagyon tudományosat magam, magamnak, 26 hétre tervezve…
Amivel nem számoltam:
– tisztítós orrműtét, ami 4 hétre kidönt a sorból
– 2 hetes betegség
– 22 km felett inni kell futáskor
– a futáshoz “elengedhetetlen” alkatrészek ( öv, kompressziós nyavalyák stb) majdnem olyan drágák mint a bringás szirszarok,
– es egy remek kihagyhatatlan floridai globális meeting, ami pont 1 nappal a maraton előtt ér véget…
Amivel szintén nem számoltam, de pozitív tapasztalat:
– Tudok sokat futni (Judy azt tanácsolta, fussak sokat..) és azt élvezni…
– a szigetkört újra megszerettem huszonvalahány év után, nem lecsalva..! Néha sajnos eszembe jutott Őrmester úr ideje és elszégyelltem magam…
– ha egy hosszú edzés után Bélával futsz össze az utolsó km-en, a fáradtság könnyebben elviselhető (koszi!)
Nem sorolom tovább, meglepett, hogy mindezek ellenére könnyen vettem a felkészülést, ebben szintén segített “reply to all” Andrástól megörökölt csodamasszőröm, akit szinten bevetettem,mint titkos fegyvert.
A meeting idejére tervezett egyhetes tapering kissé meghiúsultnak látszott a 10 órás megbeszélések utáni vacsorának álcázott ivászatokkal, de rendkivüli fegyelmezettségem felülkerekedett: 2 pohár bornál mindig megállni… ezt próbálja ki akinek kedve van hozza, továbbá nem zavarja a 37 nácio által feltett különféle módokon nekiszegezett kérdés: node mi van veled, hogy most nemúgy, mint máskor? Ja maraton, Te tudod… majd eloldalgás másik kollegához…
Nem zavart ez is egy élmény..)
zsolt4Mikor minden sinen, kiderül, hogy a gépem nem indul Párizsba, az átszállásos reptéren vihar van. Mikor megy a következő? Másnap, azaz adieau Párizs… az hagyján, hogy a futócuccom egy része a bőröndben, de hogy érek oda? Sebtiben szerzett angol útitárssal mar készültünk megvenni a vonatjegyet Londonbol, igy lett volna 4 óra alvásom a verseny előtt, mikor kiderül, mégis mehetek, de 12 perc lesz átszállni, ami ugye USA reptéri viszonylatban nem sok…
Leszálláskor rajtpozició majd utastársak biztatására olyan jól rajtoltam, (lásd fent) hogy rögvest benyilallt a belső combizom. Így még 10 perc sprint, de a gépet elértem totál beállt combbal…
Bőröndre nyilván esélyem sincs, ebben a spuris atléta, hálisten gatya es cipő megvan, a többit a rokonság hozza a párizsi családegyesitéskor.
Verseny előtti nap 1200 kor zakóban hátizsákkal Perskindol megfelelőjét meglelem egy gyógyszertárban a rajtszámfelvétel után, enyhen sántitva… írok Dávidnak, itt baj van nemtom hogy fog így menni… biztat, jólesik egész éjjel nyújtás kenegetés kb 2 óránként de faj. Reggel 6-kor már tudom, hogy indulok akármi van.
Reggel gyors eszmecsere miben induljunk mert hideg van. Nekem ez bejön. megyek a szokásos kávémra egy olyan igazi párizsikávézósra, amiért mindig is odavagyok. Közben elrobog a profi mezőny, en meg ámulok az emberi teljesítmény ilyeténképpeni eltérőségén: ezek repülnek b meg! Nem úgy mint a SeraTomi, hanem mint a gepard!
Futó ismeretségek a metrón, ahol mindenki a maratonra siet, hatvanezren leszünk az sok: több, mint két Balatonfürednyi ember…!
Lábam egész jó, ez le lesz futva, pont! Más célom nincs!
Kis késessel rajt, 6-os tempó beáll, párizsélvezős üzemmód bekapcs.
Srácok csináltak 42 db pálcikát 42 életeseményemet ráírva, azt kell elővenni kilométerenként. Ezzel megy az idő: emlékezni kell balkézbol előhúzva, jobbkézbe berakni a hosszúujjú Helly Hansen alá csúsztatva. Nagyrésze vicces vagy meglepő:” mikor ettél először bagettet” szóval tényleg a fontos dolgok…
zsolt324-nél Zsófi lányom ugrik be egy fájdalomcsillapitóval, (Anya küldi! Jól vagy??) jön velem párszáz métert, semmi gáz 32-t már futottam, mosolygok. Az úton megszámlálhatatlan zenekar es egyéb hangképző formació tereli el a nép figyelmet arról, amire Őrmester úr is figyelmeztetett: itt azért van egy par emelkedő a Szajnaparton. A hangulat óriási, node ezért is jöttem ide ugye…
145 köruli pulzussal lazán robogok és kamatoztatom a Kindl Gábor által belénk vert frissítési tudományt, amit már a féltávokon is megtanultam: óránként zselé és annyi víz amennyit csak adnak! Só es magnézium teszik tökéletessé a bennem munkálkodó vegyi labor működését.
Gond nélkül hagyom el a várva várt FAL-at, de óvatoskodom 32 felett, itt meg nem jártam. Erre 34-nél Nóri lányom ugrik be egy csevejre és futni egy emelkedőnyit, egész jól bírja.
Semmi görcs, de a lábam jólesően fárad, olvasgatom a pálcikákat es nagyon elvezem, jó, mert így akartam, ezért jöttem. Az órám szerint 39-nél, táblák szerint 38-nál érzem van bennem még és kicsit gyorsitok, majd 2 km múlva megint. Asszem ez bennem maradt régről: a végét mindig meg kell nyomni.
Beérek (másik 50 emberrel intim módon) és k jól vagyok! Persze nem nagy idő, de most nem volt célom. Minden percét próbalom összerakni hogy ez mekkora volt, de ehhez azért leguggolni nem annyira könnyű…
Elfáradhattam, gyorsan eszem 12 marék mazsolát es meg mindig eufória.
Családot megtalálom, örülnek, hogy túléltem, én meg hogy ők sem fagytak szét és megyünk hazafele az Ile de la Cite-n levő lakásunkba, aholis legfelül lakunk a 4. emeleten. Másnap jó lesz “leugrani” friss bagettért.
Rendkivül élveztem és talán nem is ez volt az utolsó… maratont futni jó!
Párizsban biztosan!
Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon hozzásegített az élményhez, elsősorban legkedvesebb feleségemnek!

•••••

Vélemény, hozzászólás?