Az angol, aki dombra ment fel, és dombról is jött le

Helyszín: Callela, Katalónia

Verseny: Ironman

Időpont: 2017. szeptember 30.

Résztvevő: Séra Tamás (371) – Spuri SC

Idén február 6 –án, miután hazaértem, kimostam és elpakoltam a sífelszerelésem előkerestem és felhúztam az árbócra a Barcelona Ironman zászlót, amin 9 óra 59 perc 59 másodperc szerepelt. Onnantól már nem volt olyan, hogy nincsen kedvem, vagy lelkiismeret furdalás nélkül kimarad egy eltervezett edzés. Lobogott is a zászló majd 8 hónapon át, és nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna a célra, mialatt úsztam picivel több mint 277 km –ert, bicajoztam 5475 km –ert, futottam 1710 km –ert, valamint megszámlálhatatlanul sokszor hajlítottam a karom a fekvőtámaszhoz, vagy a combom a guggoláshoz.

Egy biztos, és addig vagyunk szerencsések, amíg lehet jobban csinálni, lehet máshogyan csinálni. Ez igaz a felkészülésemre is. Biztos vagyok benne, hogy kellett volna még egy nap, még egy hét, többet kellett volna nyújtani, erősíteni …stb, de bíztam magamban, és eldöntöttem, abból főzök, amim van, csak remélni tudtam, hogy meg lesz mind a három fogás, és a leves és a főétel után még a desszertre is marad erőm, közben pedig nem bíbelődök sokat az evőeszközök kiválasztásával.

Azt találtam ki utolsó délutánra programnak magamnak, hogy miután megtanulom fejből a pályát, valamint a depóban már csukott szemmel is gond nélkül közlekedem, illetve legalább ötször ironman leszek fejben, sorba veszem mindazt, hogy mit tettem és mi minden miatt kell sikerülnie a 10 órás határnak. Nem lövöm le a poént, a 10 óra egy vastag hajszálon múlott, de ez a listám hosszú lett, és egy jó játék volt, el voltam vele egész este. J Már csak egyet kellett aludni, és azt csinálhatom egész nap, amit szeretek. Izgultam de ugyanakkor vártam is már a másnapot.

2017 szeptember 30 –án 5 óra 15 perckor megcsörrent az óra, és kisebb csodának éltem meg, hogy arra ébredtem, magyarul tudtam aludni. Azt most ne firtassuk, hogy mikor tudtam elaludni péntek este, vagy inkább éjszaka. Szóval felkeltem, leeresztettem a zászlót, és elindultam, hogy ússzak 60 percet, kerékpározzak 5 és fél órat, majd fussak 3 óra 30 percet. Azt még nem tudtam, hogy a depó időt hova dugom el, hogy a 10 óra meglegyen. (Eldugtam, de vicces, hogy most szerintem nem ezen múlott.)

Nem egyedül indultam a csatába, Norbival ástuk ki a csatabárdot, bő egy éve, és ezen a szombati napon is együtt indultunk a depó és a rajt/cél felé, hogy közösen is ássuk el. Nem tudok kiemelni semmi különlegeset a reggeli depóból, vagy a készülődésből. Nekem emlékezetes marad minden ilyen reggel, mert imádom a hangulatát, azt a koncentrációt, azt a tervezést, az utolsó szóváltásokat a versenytársakkal, egyszóval ezt az egészet. De legfőképpen azt, hogy értelmet találni abban, hogy hajnalban kelek, úszok 3800 métert, kerékpározok 180 km –ert, majd futok egy maratont nem lehet. Nem is kell szerintem, egyszerűen élvezni kell.

Negyedik teljes távú triatlon versenyem volt, sok minden közös van bennük, de egy kiemelkedik. Vagyok olyan szerencsés, hogy az összesre elkísért és jelen volt egy igazi ironman bajnok. Nem volt ez máshogyan most sem, és amíg egy Kindl Gábor, vagy egy Flander Márton küld útnak egy ilyen versenyre, megigazítva a neoprenedet, addig nagy gond nincsen. Legalábbis az indulással :) .

6174593136_IMG_5658Tényleg az indulás következett. A kerék, a távirányító és a pályaszállás mellett a „smart swim start” a legokosabb találmány. 3 másodperc, 5 ember, utolsó pacsi Norbival. Egy fejes, és már a vízben is voltam. Tükörsima vízfelület, tökéletes hőmérséklet, tömegmentes úszás. Nem tudok mit kiemelni, eseménytelenül, a tervek szerint úsztam, és számolgattam, hogy hány elhagyott úszósapkát láttam a tengerfenéken, és arra jöttem rá, zseniálisan ki van ez az ironman találva, mindenből annyit kell csinálni, hogy pont nem jó külön – külön, egyben pedig már fáj. Már – már azt hittem tényleg semmi nem történik, amikor egy vízből kiemelkedő könyök iszonyatosan eltalált, nem is értettem hogy talált oda. Életemben nem kaptam mégy gyomorszájast, az elsőért egészen Callelaig kellett utazni triatlon eseményre és fájt, nem akarok többet.

6176648768_IMG_5695

Úszás 1 óra 1 perc, depó bő 5 perc, egy pisi szünet. Eddig minden rendben, tudtam hogy a depóidőt valahol még le kell nyelnem. A vízből kifelé jövet fél liter víz és egy gelé, hogy a reggeli is meglegyen, majd fel a bringára. A bringára, amely átélte élete leghosszabb karanténját és legrosszabb kínzását, amíg dobozban eljutott Katalónáig. De épségben és hibátlanul eljutott, alig várta, hogy guruljon.

A technikai értekezleten miután „leteremtettek” minket, hogy nem csörögnek a kasszák a szomszédos sátorban, azaz „go and punish your credit card” (a marketing „terrorizmus” erősebb, mint valaha L), arra is felhívták a figyelmet, hogy a kerékpár pálya flat and very very fast, legyünk nagyon óvatosak. Igazat mondtak, az első és utolsó 3 km –es szerviz utat leszámítva, tükörsima, négysávos, hermetikusan lezárt aszfalton a tengerparton kellett a pedált tolni – húzni. Ezt nem ragozom tovább, mesebeli.

2907 nevezett versenyző volt, és egy kör 39 km oda, 39 km vissza. Ezen nincsen mit szépíteni, ez sok ember erre. Ez látszódott is a pályán, lehetetlen volt nem bolyozni, belekeveredni egy kisebb – nagyobb gruppettoba. És verseny bíró legyen a talpán aki itt igazságos tud lenni. Nem irigyeltem őket, iszonyatosan ment a mezőny, és bizony senki sem dobta el a szélárnyékot vagy a kereket ha odaért. Én sem voltam kivétel, ki is szúrtak. Nagyon morcos volt Pierluigi Collina, és engem szedett ki először, hogy én kezdjem el a kiszakadást. Igazságérzetem bántotta, hogy miért csak engem, mikor mindenkit lehetne (természetesen ez nem ment fel a szabályszegés alól, de az egyenlő bánásmódot sérti), és ezt jeleztem is. Reklamálásért megkaptam az első sárga lapom, hogy ne dumáljak, mindenki rajtszámát felírja. A sárga lap, azt jelenti, hogy egy perces büntetés, de a bíró saját hatáskörében ezt elengedheti, de a harmadik sárga után, ha volt egy perc, ha nem volt egy perc, jár a kék lap, ami bizony 5 perc. Megúsztam, és ezután tényleg rendkívül figyeltem a mindig legérzékenyebb szabályra. Több, kevesebb sikerrel.

6241712080_IMG_5935

180km bringa, 2 pisilés, 2 energia szelet, 4 energia zselé, 12 sótabletta, sok liter víz és 5 óra 15 perc, 670m szint, több mint 34km/h átlag után megérkeztem a depóba. Bicaj, sisak, cipő le, futó cipő fel, és indulás futni, azaz jöhet a desszert. Ránéztem az órámra, és örömmel konstatáltam, hogy a depó idő eldugva, eredeti tervek szerint minden, 3 és fél órát kell futnom a 10 órához. Ekkor néztem először az órám.

Sokszor hallottam már, és tapasztaltam is, hogy valójában egy 10 km –es futóversenyen veszek részt, amire elég kemény a bemelegítés. Nincsenek csodák, Barcelona sem volt kivétel. A maraton elején annak rendje és módja szerint elfutottam magam, amikor már a második km –em is 4:39 –es volt, szigorúan magamra parancsoltam, hogy hülye vagy kisgyerek, mit csinálsz????? Sikerrel. Beleálltam a 4:55 –be (amikor frisítettem is akkor az 5:01 –be), mint Ónodi Henrietta a dupla szupléba. 17 km –nél még az is belefért, hogy nem csak pisilni ugrottam be a titkos helyre. Marci meg is jegyezte utána, ilyen könnyen még nem mozogtam. Ért hozzá J

Az egész futást egy gelével kezdtem és 3 deciliter vizzel, majd 10 km –nél jött egy guarana, féltávnál pedig mégegy zselé (húúú ez már nagyon jól esett ám !!! J), 30 km –nél pedig egy újabb guarana, 5 km –ként pedig két sótabletta, és persze víz, víz, víz és víz. Eddig minden terv szerint, az átlag tempóm kereken 5 perc volt, ami kereken a 3 és fél órás maraton. Még mindig nem számoltam semmit, daráltam.

Muhammed Ali nem számolja a felüléseket, csak akkor amikor már fáj, amikor nem bírja tovább. Elmondása szerint ez tette őt bajnokká. Én bocsánatot kérek Tőle, hogy hozzá merem magam hasonlítani, de ez az idézete jutott eszembe, amikor a 30 km –nél elkezdődött a verseny. Jött a kalapácsos ember, és ha már arra járt a kalapácsot is hozta magával, és elkezdtem számolni a „felüléseket”. A 31. km –ben a legnagyobb ellenség is megjelent, a görcs kapdosta a vádlim. Megijedtem, de nem sokáig, és azonnal a sótablettához nyúltam, bíztam benne, hogy az segít. Igazából más nem jutott eszembe, és más választásom nem is volt. Innen felkeltem és a 33. km –re jelentettem magamnak, görcs pipa, ezzel nem lesz gond. Nem is volt. Jött helyette más, lassultam, lassultam és lassultam (5:21, 5:41, 6:24, 6:41) és semmi, de semmi sem segített, a lépéseket számoltam, és a narancsot dúrtam amikor csak hozzájutottam.

Egyszer, pontosabban 3 óra 44 perc után azonban minden véget ért. Jött az utolsó km, és az unalomig ismételt „magic carpet”, és a pacsizások a célegyenesben, a befutónál. Megpróbáltam már ezt leírni, de azt sem tudom honnan kezdjem magyarázni, hogy mit él át ilyenkor minden egyes befutó. Az egész teste libabőrős, és mindent, de tényleg mindent kizár, nincsen külvilág, rendkívül önző és rendkívül intenzív 10 percet él át ilyenkor az ember. Megérdemli, aki odáig eljut. Természetesen az egész egy fabatkát nem ér, ha ezt nem tudod megosztani senkivel, vagy nem látja senki az örömöd. Mindenkinek kívánom, hogy sok ilyenben legyen része. Minden, de mindenért kárpótol, ahogyan Ildikó, anyukám, Orsi, Laci, Marci, Edit és Sándor vártak a célegyenesben. Köszönöm szépen nekik. Ildikónak külön, hogy aszisztál a fa…ságaimhoz. De egy tanult brátomtól tanultam: „az én fa…gom” nem fa…ság” :)

IBEN0695-20x30

Az egészet meg is lehet fejelni azzal, ha nem csak a szurkolók között vannak családtagok, barátok, hanem a versenyzőtársaid között is. Nekem/nekünk ez 3000 km –re Magyarországtól is megadatódott. Norbi nem kisebb fülig érő szájjal, finisher éremmel és pólóval érkezett meg a célba mint én. Megörültem a „hülye” fejének, és hogy neki is sikerült. Szép volt! Ha pedig már ott volt, több szem többet lát elven, azt is kiszúrta, hogy lányok masszíroznak, de nem egy, hanem mindenkit kettő. Ezt melyik fiú tudja kihagyni, ugye? 😉

Reggel úgy indultam útnak, hogy estére 9:59:59 lesz a vége. 10:11:46 lett a vége. Csalódott nem vagyok, sőt örülök az időmnek, de megelégedett nem vagyok, tudok jobbat, és teszek is érte, hogy jobb legyen. Nem adom fel, ha legközelebb elindulok a Ffynnon Garw –ra, akkor dombra megyek fel, de már hegyről jövök le. Most maradt a domb, de magas ez a domb. Szóval továbbra is Hajrá Ildikó és Hajrá Spuri!!!

Igen, nincsen értelme, de várom a következőt!

Úszás Depó1 Kerékpár Depó2 Futás Szumma
1:01:19 5:07 5:16:45 4:01 3:44:38 10:11:46

•••••

Vélemény, hozzászólás?