Nagyatád spuris módra

Vége a nyaralásnak,az olimpiának, volt idő a sebek nyalogatására, itt az ideje hogy megvonjuk a mieink Ironman szereplésének mérlegét. (No és persze megnézzük, milyen jósnak bizonyultunk).
Elöljáróban és összefoglalásként: rég volt (ha egyáltalán) ilyen sikeres spuris nagyatádi hétvége!

No de csak sorjában:

Előszöris, ami a legfontosabb: minden indulónk célbaért! Másodszor: néhány igazán nagyszerű teljesítménynek is örülhettünk – ami ráadásul helyezésekben is megmutatkozott.

És akkor nézzük, kik voltak a nap spuris hősei (és mennyire bizonyultunk jó jósnak):

  • Kezdjük a legnagyobb meglepetéssel, Dobay Attilával, akiről már a beharangozóban is írtuk, hogy bármire képes lehet, de be kell valljuk, ilyen remek teljesítményre nem számítottunk. Az idei eredményei alapján egy óvatos tippet tettünk rá, amivel csúnyán mellétrafáltunk J. Attila élete első ironmanjén majd másfél órával a tippidőn belül ért célba, igazán kitűnő, 4:18-as maratonnal. A spurisok közül ez a harmadik legjobb befutóidő volt, csak a 12szeres ironman Blasi Gyuri, és a más dimenzióban mozgó Kindl Gábor ment jobbat. Attila ideje: 11.54.09.
  • A másik első számú hősünk (ha szabad ezt mondani) Kindl Gábor volt, aki 20 évvel atádi győzelme után ismét a rajthoz állt, hogy emlékezetest alakítson, ami sikerült is. Végül az abszolút 7. helyen ért be, imponáló futóteljesítménnyel (három és fél órán belüli maratonnal, a futópályán több riválist megelőzve). Ez az eredmény a pódiumot, kategóriájában pedig a dobogó 3. fokát jelentette. Igazi profiként természetesen nem volt maradéktalanul elégedett és azt ígéri, lesz ennél még jobb is! Az ő esetében egészen jól eltaláltuk az eredményt, 9.38.40-es ideje nagyon közel a mi tippünkhöz (9.30.00)
  • A következő a sorban Blaskovics Gyuri sporttársunk, aki sokszoros ironmanként tudta mire számíthat, és megbízható versenyzéssel hozta a teljesítményt – bár a rettentő meleg egy kicsit őt is megtréfálta. Az egyéni csúcs ugyan nem jött össze, de a kategóriájában elért harmadik hely mutatja a teljesítmény értékét. Ezzel már két dobogós helyezettünk volt a versenyben (Gyurinak élete első dobogós helye itt, ehhez külön gratulálunk).
  • Balázs Béla szintén első ironmanjét teljesítette, és ő is remek eredményt ért el, kicsivel kicsúszva a 12 órából, de ez sem őt, sem másokat nem keserítette el. Jó erőbeosztással, végig tartva az iramot ért célba – kiemelendő a remek úszó teljesítménye (1.07). Célideje 12.13.38 (ezt is majdnemeltaláltuk).
  • Következő célba érkezőnk Veres Gábor, aki negyedik ironmanjén szeretett volna egyéni csúcsot menni. Ez ugyan nem sikerült – amiben vélhetőleg a meleg is közrejátszott – de egy remek úszó- és bringás teljesítménnyel a célideje a rettentő futás ellenére sem lett túl rossz, 12.41.43. (tippünk kis jóindulattal elfogadható volt :) )
  • Mészáros Zoli esetében a küzdő jelleg domborodott ki elsősorban. Kis híján feladta, de aztán visszatért a pályára és összeszorított foggal megcsinálta. Az idő itt már nem nagyon számított, de pozitívumként kiemelhetjük, hogy a futópályán már a mi Zolinkat láthattuk. Ideje: 14.03.34. (Tippünk nagyon mellétrafált.)
  • Dékány Péter esetében az első ironman biztos teljesítése volt a cél, és ez maradéktalanul sikerült is – Péter elégedett is volt a célban. Mi is büszkék voltunk rá, de képességei ismeretében talán egy kicsit túl „biztonsági játék” volt ez – 14.51.47-es idején jövőre biztos tud javítani 1-2 órát, ha nekivág. (És ezt nem csak azért mondjuk, mert tippünkkel nagyon melléfogtunk)

És bár a versenynek vége lett ezzel számunkra, egy kellemes meglepetés még hátra volt! A vasárnapi eredményhirdetésen kiderült, hogy a csapatversenyben (a legjobb három idő számított) a Kindl-Blaskovics-Dobay trió a második helyen végzett! Ezzel már a harmadik érmet „söpörtük be” az idei nagyatádi versenyen!

Váltós versenyzőink természetesen szintén abszolválták a versenyt, nekik is, és minden egyéni versenyzőnknek is nagy-nagy gratulációnk! És persze köszönet a szurkolásért, segítségért, lelki támogatásért kísérőinknek, szurkolóinknak!

Remekbe szabott képek az eseményről:

« 1 A 2 »

•••••

Comments are closed.